www.GsiDevils.hu - Hungarian GSi Devils Club

2010. március 28., vasárnap

Rossssz, rosssz, rossssz játék!!!!



Ez most csak egy dühös bejegyzéske lesz a mai Flop Live verseny kapcsán...

Nagyon jól ment ma a játék, nagyobb hibák nélkül és magabiztos játékkal sikerült folyamatosan gyarapítanom a stackemet. Élveztem a pókert végre, de úgy igazán...

Két asztalon ment már csak a játék, amikor sikerült egy hatalmas kasszát behúznom, ami után torony magasan CL lettem. És innentől kezdve egy kicsit kizökkentem a játékomból. Valúszínűleg rosszul kezeltem a sok zseton mennyiség okozta könnyebbséget, mert rövid időn belül, két nagyobb kasszát is csúnyán elbuktam, de úgy, hogy mind a két hand dobható lett volna könnyedén. Már itt jól elcsesztem mindent és ezáltal megfeleztem a zsetonmennyiségemet....ezek után atom laphalál, jött a FT, ott is csak ültem és néha néha egy-egy emeléssel behúztam egy kasszát, de az is csak arra volt jó, hogy tartsam a stack mennyiségem....
Már csak 7en voltunk, én kb. 3.-ik lehettem a zsetonok alapján, amikor bekövetkezett az a bizonyos über xar játékom.

Vakszint : 4000/8000/1000...Ha jól emlékszem, valahonnan UTG+2 vagy UTG+3-ból az akkor magasan CL (300k fölött lehetett), beleemelt 18k-ig a kasszába...azt tudni kell , hogy a SB és BB eléggé shortstackek voltak és a Cl elég sokat emelgetett mostanság. Lenézek a lapjaimra (már egy jó ideje semmi használható lapot nem kaptam...) 1010...és 120k-val allint mondtam aszem a button-ról. (ő természetesen AA-t mutat, ami szinte minden versenyen a vesztemet jelenti, valahogy mindig speciálisan ki tudom választani azt a pillanatot, amikor az ellenfélnél van ez a monster!! LOL!)

1ébként hirtelen az futott át az agyamon, hogy eldobatom vele a lapját, mert ennyiszer ugye csak nem kap jó lapot...legrosszabb esetben egy SS le callolja az allinem, amivel azé sokat nem veszíthetek ha bukom...Na, de így utólagosan átgondolva :

-Mi az h betolok egy allint?? Főleg egy emelő, de ráadásul egy magasan CL ellen?? Jesszus...
- Versenyen a legutolsó dolog aminek az eszembe kéne jutnia, főleg preflop az egy allin...felteszem az egész versenyem látatlanba egy 1010-el?? Miért?? 7en vagyunk a kiba asztalnál, épp ITM elött (aszem vagy 5 vagy 6 fizetett), ráadásul 3ik helyen állhatam valahol. Pffff.....

De akkor mit is kellett volna tennem?

- Megadás?? semmi értelme....flopon tutira értéktelenedik...talán ekkor egy SS utánam még flop elött rátolja amit CL call-ol és én dobok már akkor tutira....
- Visszaemelés? annak sincs értelme...talán ha 18k-ra visszatolom mondjuk 42k-ig, de akkor meg már csak 80-am marad...nem ez abszolút rossz...
- Allin?? Na, ez a legnagyobb baromság...30k-s kasszába beletolni egy 120k-s allint?? Tök értelmetlen...

Valószínűleg el kellett volna dobnom...mérlegelnem kellett volna a torna jelenlegi állását, azt hogy ő a CL, azt hogy ITM közelében vagyunk és azt, hogy a SS-ek nagy valószínűség szerint hamarosan kiesnek.

Szóval rosssssssssz, rosssssssssssz, rosssssssssssz játék. Így soha nem fogok semmilyen versenyt sem megynerni...

Ui : rég nem idegesítettem így fel magam, de most a saját hibámon nagyon kiakadtam! Mert lássuk be, ez DURVA és elkerülhető HIBA volt..... :(

2010. március 23., kedd

Max 1-2 verseny...

 Huhh, hát mióta leállt ez a cash game dolog, nem nagyon találom a helyem. Nem merek visszatölteni, nem érzem azt az önbizalmat amit eddig hordoztam magamban. Ezért mostanában leginkább freeroll-ozok...igen freeroll, magam is kinevettem magam! :)
Tulajdonképpen csak azért játszok ilyen versenyeken, hogy valamilyen szinten pókerezzek mostanság is. Arra még jó talán ez, hogy egy kicsit visszatérjek az alapokhoz, a mega-hyper-szuper feszes játékhoz, amivel talán minimálisra csökkenthető a leosztásokban elveszített kasszák mérete. És persze a "gyengébb" játékosok elleni küzdelem fejlesztésére is alkalmas, hisz a legnehezebb játszani egyértelműen a kezdők ellen...kiszámíthatatlanok, olvashatatlanok.

Más.

Nemrégiben felnéztem Everest-re és a ma esti Baráti Csaták finálére bejutottam egy satellite-n keresztül. Sokat nem várok ettől a versenytől, de nagyon szeretnék egy tisztes helytállással bizonyítani magamnak! Reméljük a legjobbakat! :)

Ui : Feltettem magam ChipMeUp-ra (http://chipmeup.pokernews.com/player/Future_1981), mondván mostanság majd több tournamentet nyomok és hátha vannak olyanok, akik enyíhetenek a nevezési díjak súlyán. Tudom, hogy nekem sose voltak igen nagy győzelmeim, de ITM környékéig mindig elvergődtem...talán most végre rám mosolyog az az emlegetett szerencse és behúzok egy-egy nagyobb nyereményt!  

2010. március 14., vasárnap

Game Over

GAME OVER!

Mindig is azt vallottam, hogy nekem az életben sajnos nincs szerencsém és ez ellen küzdöttem is maximális erővel. Folyamatos bizonyítási kényszer dolgozik bennem, önfejű és makacs vagyok, aki nem egy könnyen adja fel a dolgokat. De most belátom vége! 


Hihetetlen sorozat áll a hátam mögött, mind jó, mind rossz értelemben.


Januárban megszünt a munkám, elkezdtem cash gamezni, mondván hátha valami kis mellékes befolyik belőle. Beutaltam PKR-re 550$-t, és elkezdtem kissebb téten tolni, majd egy hét után már NL400-on találtam magam. Az első hónapot jól zártam, +3000$ láttam az egyenlegemen, aminek a felét azonnal ki is utaltam. No, mondtam magamban, ebből még valami jó is kisülhet.


Következett a február...a hónap felénél már +3700$-nál jártam, úgyhogy ismét kiutaltam egy kissebb összeget...és ezek után jött az az ominózus este mikor minden tönkrement. Bekattantam, nem bírtam leállni és közel 2óra alatt elszórtam a maradék 3200$-om...mai napig se tudom ezt talán feldolgozni, nem is értem mi lelt aznap este.

Ezek után még adtam magamnak egy utolsó esélyt, 1200$-al visszatöltöttem és elkezdtem NL100 és NL200-on tolni. És ami ezek után következet az egy vicc széria. Nem volt olyan lapom ami ne halt volna be, flopolt szettem ellen nagyobb flopolt szett, rengeteg riverkill és mákolások tömkelege. 2heti liftezés után elhatároztam , hogy kiutalom a befizetett összeget, mert egy vicc ez az egész, és nem hiszem el, hogy nincs itt ebben az egészben valami turpisság. Nem lehet, hogy az elmúlt 2 hónapban csak szerencsével sikerült tetemes bevételre szert tennem, az teljesen kizárt!

De aztán sajnos ismét önfejű és makacs voltam, mert visszavontam a kiutalási kérelmemet, mondván nem lehetek ennyire szerencsétlen és ha egyszer sikerült, másodszorra is fog! Hát nem! :) Eszméletlen lapütközések, eszméletlen mákolások, mintha egy egészen más teremben és más ellenfelek ellen játszanék...Megszámlálhatatlanszor beesett az ellenfeleknek az all-in mutatáskor megmaradó  kb. 4-5% a nyerésre, ami ellen nincs ellenszer csak a nevetés.


Úgyhogy most itt a vége, felcsillant a remény, majd porba hullot! A pókeres bankrollom elérte a 0-át és ezt nem is bánom. Nincs értelme így ennek az egésznek, játszhatok bárhogyan is, lehet bármilyen lapom is,  én egyszerűen valamiért nem nyerhetek.


Ezek után marad a havi egy TheFlop Live verseny ami éltet még a póker terén, többre nem vágyok már. Elkezdem böngészni az állsálehetőségeket és bízom benne, hogy jobbra fordul aSZERENCSÉM! :)


 Ja, és természetesen mielött valaki siránkozásnak és panaszkodánsak venné eme utolsó blogbejegyzésem, annak mondom, hogy igen, ez az! :) Nem várok rá reakciókat, sőőőt kifejezetten örülnék ha nem kommentálná ezt senki. Maradjon ez csak így egymagában, maradjon meg egy kendőzetlen gyónásnak!


GL all!!

2010. március 12., péntek

Egy kis satellite

Miután pihentetem egy kicsit a cash game-et egy ideig, gondoltam elkezdem felhasználni a PKR-en kapott ingyenes torna indulási lehetőségeimet.
Elsőként egy satellite lehetőséget használtam fel...Van egy 100k GTD Masters Open (250$ buy-in) amire egy 3 lépcsős satelliten keresztül lehet eljutni. A megszerzett PKR pontokért cserébe kaptam egy ajándék beülőt a Stage 2-re(8.25$ buy-in) , így gondoltam megmérettetem magam.

33 induló, a díjazás pedig a következő képpen alakult : 1-5.-ig Stage 3 beülő (49.50$ buy-in), 6.-8.ig 8.25$.
A verseny jól kezdődött, úgy a 10.-ik leosztás környékén sikerült feltriplázni a stackemet a következő szituációban : UTG+3 limp, én gombról AQo-val raise 3BB, amit BB ad, majd limpelő is ad. A flop eléggé kedvező volt, Q62. BB belenyit 1/3-ad pot-nyit, UTG+3 call, én erre all-in. Mindketten adják, BB mutat Q10o, limpelő A6s, de sikerült a végéig kitartania a lapomnak, így mindjárt az első 3-om közé kerültem.

Ezek után sikerült egy-két kissebb kasszát vinnem, amivel sikerült még sokáig az elsők között tanyáznom a versenyen. Miután kiestek az elején a gyenge láncszemek, egy egészen jó kis játékos állomány maradt, aminek hála igencsak jó és játszható póker kerekedett azt asztalnál.

Az ITM elött nem sokkal egy nagyobbacska érvágásba szaladtam, mikoris KK-m egy AK-ba futott és a flopon már ott is volt az A. Durván a stackem 1/3-a odalett, így visszacsúsztam a középmezőny végére.
Nem sokkal késöbb jött két szerencsés partim, ahol mindkétszer a riverkill mentette meg az irhám, elöször AQ vs JJ, majd AK vs 44. A két behúzott allin után már ismét a top3-ba voltam, így már csak várnom kellett, hogy szép lassan kihulljanak a mögöttem lévők.

Végülis a Top5 meglett, így valamikor bepróbálkozok a Stage 3-om leküzdésével is. Remélem azt is sikerül hasonló sikerrel abszolválnom, és meglesz a "nagy" versenyre a beülő.

2010. március 11., csütörtök

Kiutalva...Haszon 0!

No, eldöntöttem, kiutaltam...most amíg még egy fillért se veszítettem, csak a haszont faragtam le 0-ra!
Most kb. 1 hétig nyugi lesz, nincs online póker, utána meg majd még kitalálom, hogy hol érdemes folytatni!

Ja, azért a pontjaimat levásároltam a teremben, rendeletem kapucnis pólót, meg kártyát...legalább ennyi járjon nekem is!! :)

Új terem keresése folyamatban...

Az eddigi jól műkődő terem, ahol az elmúlt 1-2 hónapban egy igen sikeres szériát tudhatok magam mögött, most  úgy nézki, hogy szabályosan ki akar nyírni! :)
Nincs olyan leosztás, amit ne veszítenék el prémium lapokkal, top párokkal, egyszerűen bármivel.

Még azt hozzáteszem, hogy ez nem egyedi esett, már számos teremben jártam így...1-2hónap siker, pár nagyobb összegű kiutalás és utána mintha valaki átírná a programot, hogy "állj!, többet már nem nyerhet a srác! ". LOL!

Csak néhány szösszenet, röviden :


nálam A10o
2 megadó preflop 3BB-s emelést...
Flop : 10 8 10    lehet ennél szebb?? és persze szívárvány!! :)
emelek pot-nyit...egy dob, egy adja...
turn : A    ismét potnyit emelek....rámtolja allin-jét, én adom...mutat 88
river ? mi eshetett le?? No de komolyan??? Tényleg gondoljuk át alaposan, hisz nem sok minden tudott volna verni!

Ugye semmi ötlet? :) 

Egy másik érdekes parti!
nálam A10s...emelek preflop 3BB, 2 megadó
flop 10 4 6 szivárvány...emelek potnyit, 2-en adják...
turn : 7   emelek 1/2 potnyit, ketten adják....
river : 8 check-elek, másik kettő is checkel....mutatások : 1. (10 2s) 2. (A5o) én meg elmehetek az A10s-emmel a jó francba, amit végig adtak, pedig nem emeltem kicsiket!! Na, hogy is van ez?? :)

És egy mega csúcsparti!!!
Ez egy erősen befuccsolt blöff, de nem is ez a lényeg benne...érdemes megnézni, ellenfelünk mivel adta és játszott végig!!



Game Type: HOLD'EM
Limit Type: NO LIMIT
Table Type: RING
Money Type: REAL MONEY
Seat 1: Jozef 
Seat 3: GiveItToMeBaby 
Seat 4: Future81 
Seat 5: kazikano22 
Seat 6: Faizxx 
Moving Button to seat 5
Faizxx posts small blind 
Jozef posts big blind 
Shuffling Deck
Dealing Cards
Dealing [4d 8d] to Future81
Future81 raises to 2BB
kazikano22 folds
Faizxx folds
Jozef calls 2BB
Dealing Flop [6s As 3h]
Jozef checks
Future81 bets 3BB
Jozef raises to 8BB
Future81 calls 8BB
Dealing Turn [Th]
Jozef checks
Future81 bets 8BB
Jozef calls 8BB
Dealing River [6c]
Jozef checks
Future81 bets 38.5BB
Jozef has requested more time
Jozef calls 38.5BB
Future81 shows [4d 8d]
Future81 has One Pair: 6s
Jozef shows [3c 5c]
Jozef has Two Pairs: 6s, 3s

Unlucky...

Egy helyben toporgok...szánalmas. Amint egy kis plusszba kerülnék, máris kapom az újabb méretes pofont! Egy kis minimális szerencsére lenne csak szükségem, de még az se jön...nem tudom mi rosszat tehettem és miért ver a sors mostanában, de kezd elegem lenni! A nagy lapok behallnak folyamatosan , a párok sose szettesednek, csak behalnak, szín nem esik, sor nem esik...és mellette mákolnak ezerrel!!!!!

Picivel több mint -1.5BI-vel sikerült zárni a mai napot...további kommentek helyet, a mostanában tipikusan jellemző hand-ek egyike :


Game Type: HOLD'EM
Limit Type: NO LIMIT
Table Type: RING
Money Type: REAL MONEY
Seat 1: Skillz85 -
Seat 2: BadBeatGiver
Seat 3: DorothyDelay
Seat 4: cubik
Seat 5: LukeTreacy
Seat 6: Future81
Moving Button to seat 2
DorothyDelay posts small blind
cubik posts big blind
Shuffling Deck
Dealing Cards
Dealing [6h Ah] to Future81
LukeTreacy calls 1BB
Future81 calls 1BB
Skillz85 folds
BadBeatGiver folds
DorothyDelay raises to 7BB
cubik folds
LukeTreacy folds
Future81 calls 7BB
Dealing Flop [Qd As 6c]
DorothyDelay bets 11.5BB
Future81 raises to 21BB
LukeTreacy cheers.
DorothyDelay calls 21BB
Dealing Turn [9h]
DorothyDelay checks
Future81 bets 40BB
DorothyDelay raises to 76BB (all-in)
LukeTreacy laughs his *** off.
Future81 calls 71.5BB (all-in)
Returning 5.5BB to DorothyDelay uncalled
DorothyDelay shows [9s 9d]
Future81 shows [6h Ah]
Dealing River [2s]
DorothyDelay has Three of a Kind: 9s
DorothyDelay wins 200BB with: Three of a Kind: 9s

2010. március 9., kedd

Robotolós keddi nap...

A mai session-re már-már azt is lehet mondani, hogy iszonyat unalmasra sikeredett. Ment a liftezés folyamatosan, hol minuszban, hol plusszban álltam, de végülis estére sikerült majdnem +1BI-vel zárni a napot. Lapokat alig kaptam, sokszor csak az agresszív blöff emelésekkel, visszaemelésekkel tudtam elvinni a kaszát, így nincs semmilyen fontosabb leosztás amit ma megtudnék mutatni.

Kezd jól alakulni a havi profitom, ha nem is olyan nagy léptekkel mint eddig, de haladok. Mellesleg a depo bonust is hamarosan kitermelem, így kezdem úgy érezni, hogy lassan egyenesbe kerülhetek. Ez természetesen jót tesz az önbizalmamnak, kezdek egyre bátrabban játszani és már már múlónak tünik az az emlékezetes nagy bukta az előző hónap végefelé.

Na, de most irány BL meccset nézni....hoppp épp Góóóóóóóóól!! :)

2010. március 8., hétfő

Miért mindig minuszban kezdek?

Kicsivel több mint 2 hónapja cash game-ezek "komolyabban", így mondhatni, hogy már némi minimális tapasztalattal és plussz tudással gyarapodtam ez idő alatt. De! És sajnos itt van ez a de, ugyanis a játékom egy fontos szakasza még mindig ultra labilis!

Minden nap úgy kezdődik az esti session-öm, hogy 1/2-1 BI közötti összeget szórók el az első fél órában. Játszhatok feszesen, játszhatok bevállalósan, játszhatok akár olyan asztalon is, ahol mindenkit ismerek, játszhatok egyszerűen bárhogy csakis és kizárólag minuszban indul el az este.

Utólagosan nézegetem a hand history-kat, próbálom kitalálni belőlük, hogy mi lehet a hiba, mit ronthatok el, de egyenlőre még nem jöttem rá. Azon gondolkoztam, hogy mint minden más sportban, itt is be kell hogy melegedjenek rendesen a "póker-izmok", hogy az ember elérje a teljesítő képességének azt a fokát, mikor is kihozza magából azt a szintet, amivel maximálisan hozni tudja a megszokott formáját. Tudom ez az egész egy kicsit nevetségesen hangzik ebben a formában, de a tapasztalatok alapján más ész érvem nincs erre. ( Szerencsére azért miután elkezdem érezni a játékot már nincs gond, jönnek a kisebb nagyobb kasszák és apránként fölfalom a kezdeti veszteséget. )

Valakinek erre valami ötlete?

Hogyan tudnám esetleg ezt a kezdeti szakaszt fejleszteni esetleg elkerülni?


No, és persze akkor a mai napról is röviden:

Szokásos bukós kezdés ma is megvolt, 2-3 mákolós gambler sikeresen lehúzott az elején. Ezek után szerencsére kezdtem egyenesbe jönni, és ami újdonság, ma már két asztalon is stabilan tudtam termeleni. Nem vagyok a híve a több asztalos játéknak, egyszerűen nem tudok felpörögni és megosztani a figyelmemet eléggé...de elkezdem ezt is fejleszteni, mert érzem, hogy ez előnyére válhat a késöbbi profit szempontjából! Több hand, több lehetőség és talán több haszon is ezáltal.

A napi limitemet ma is elértem, megvolt a +1/2 BI haszon, így nem is erőltettem tovább a játékot, pedig még szívesen játszottam volna...de vannak határok, amiket felállítottam magamnak és hát ezeket be kell tartanom! :)

2010. március 6., szombat

Heti zárás

No, ennek a hétnek is vége van és mivel 7végén nem szoktam játszani (nem szeretem a "hétvégi" pókereseket), így most gyorsan átfutom a heti történéseket :

- Hétfő : az újrakezdés napja, teljese káosz a fejemben...
- Kedd : a maximális hidegzuhany, miután egy vakszinttel lejebb kellett másznom.
- Szerda : éledező remények, a veszteségek lefaragásának megkezdése.
- Csütörtök : folytatódó jó tendencia, javauló bankroll.
- Péntek : liftezés, de végül sikerült plusszban befejezni a napot.

Összességében végül sikerült pozitívban zárnom ezt a hetet. A hét második felében mutatott teljesítményemmel már némileg meg vagyok elégedve, bár még érzem magamon a görcsösséget, a bizonytalanságot...remélem ezt majd az idő múlásával magam mögött tudom hagyni és újra tudom a régi játékomat játszani.

Ami nem tetszett ezen a héten, az az alacsonyab tétre való váltás utáni játékos felhozatal. Nincsenek egyéniségek...sőőőt, talán azt kell , hogy mondjam, hogy még olyan játékost se láttam, akire azt tudnám mondani, hogy ez igen, ez fineszes volt, ezt szépen játszotta, ez "tud" játszani. (ezt nem nagyképűségből mondom, mert én se vagyok hűűű de jó játékos, de azért van egy szint...) Mákolások tömkelege, figurás lapokhoz ragaszkodó calling station-ök, és all-in toló gamblerek hada. De szerintem megtudok ezekkel is küzdeni, csak igen erősen alkalmazkodni kell és maxi lebutított pókert játszani!

És végezetül néhány kérdés abban reménykedve, hogy valaki végigolvasta egyáltalán ezt a sok sületlenséget amit írtam! :)

- Szerintetek melyik teremben lenne érdemes magasabb téten játszani, mondjuk NL200 vagy NL400-on?


- Milyen téten lehet találni pókerre és játékra fogékony játékos állományt?


- És a fő kérdés, hogy van-e értelme ennek a blogolásnak? :) Na jó, erre nem várok választ! :)

2010. március 5., péntek

Omg...Hát ez röhejes!

Mármint a játékos állomány...

Amikor egy vakszinttel lejebb másztam cash gamezni, akkor azt hittem, hogy olyan nagy különbség nem lesz a játékosok inteligenciáját illetően....de tévedtem! Ez egy láma paradicsom, abszolút érthetetlen move-ok, megadások, emelések tömkelege a "pókeresek"-től. 
Gondoltam úgy mint eddig a magasabb vakszinten, itt is irogatni fogok a játékosokról jegyzeteket, hogy ki mit szokott csinálni, ki mire emel, ki milyen lapokat részesít általában előnyben. Mostanra beláttam, ennek semmi értelme...csakis a játékra kell figyelni, játszani a lapjaimat és a board-ot. Azt, hogy ki ül velem szemben, ezen a vakszinten nem kell figyelni, nincsnenek egyszerűen egyéniségek!

A mai session-t jól zártam, sikerült +1.5BI-vel fölállni azt asztaloktól. Ezzel már végre elkezdtem újra haszont termelni, kezdem talán azt érezni, hogy a nagy pofáraesés után újra megjön az önbizalmam, újra feszengés nélkül tudok játszani, talán újra elkapom a fonalat...reméljük így is marad! :)

És végezetül, a mai napra jellemző tipikus ellenfél mentalitás : 

Game Type: HOLD'EM
Limit Type: NO LIMIT
Table Type: RING
Money Type: REAL MONEY
Seat 1: Future81 
Seat 2: domeafavour 
Seat 3: Thefullhouse  
Seat 4: Rich4r 
Seat 5: renlo78 
Seat 6: sutshark 
Moving Button to seat 1
domeafavour posts small blind
Thefullhouse posts big blind
Shuffling Deck
Dealing Cards
Dealing [5h 3h] to Future81
Rich4r raises to 3BB
renlo78 calls 3BB
sutshark folds
Future81 calls 3BB
domeafavour folds
Thefullhouse folds
Dealing Flop [5s 5c Jd]
Rich4r checks
renlo78 bets 5.5BB
Future81 calls 5.5BB
Rich4r folds
Dealing Turn [4c]
renlo78 bets 10BB
Future81 calls 10BB
Dealing River [6d]
renlo78 bets 44BB (all-in)
Future81 calls 44BB
Future81 shows [5h 3h]
renlo78 shows [7c Tc]
renlo78 has One Pair: 5s
Future81 has Three of a Kind: 5s
Future81 wins 128BB with: Three of a Kind: 5s

Miért nem tudja eldobni riveren, ha végig call-oltam és neki végül nem jött össze semmi? Nem értem...de ez legyen az ő baja! :)

2010. március 4., csütörtök

Lefelé, de mégis felfelé!

Ma már egy vakszinttel lentebb folytattam a cash gamezést.


Természetesen teljesen más ez a közeg is, sokkal feszesebbek a játékosok, nincsnenek visszaemelgetések, csak folyik a játék a maga monoton menetében! Ergo egy kicsit unalmasabbnak is tartom, itt inkább mint egy gép, mint egy rabszolga kell játszani, nem lehet annyira variálni a move-okat, nem lehet elsütni néhány blöff-öt, félblöfföt, mert úgy vettem észre itt erre nem reagálnak rendesen a játékosok. (egyszóval nem értik meg a felrajzolt képeket, csak szorongatják a figurás lapjaikat és kész...de ezt talán ki is lehet használni! :) )


Összességében azért egy jó napot tudhatok magam mögött, kicsivel kevesebb, mint +2BI-vel zártam. (lassan egyenesbe kerülök a kezdeti bankrollomhoz képest és akkor megint kezdődhet a haszon vadászat!)


Reméljük ez a tendencia továbbra is így marad és csak jó hírekkel tudok majd szolgálni! :)

2010. március 3., szerda

Valami nagyon elromlott!

Katasztrófa...ezzel tudnám jellemezni egyszóval a ma esti session-öm.

Egyszerűen semmi nem jön össze, nem elég , hogy elkerülnek a lapok, de amikor minima szerencse kellene, akkor se segít rajtam semmi és senki.
Összességében 1.5 órát játszottam, lifteztem föl-le...pici jöt, pici ment...majd mikor már ott tartottam, hogy a tegnapi szintre visszahoztam a bankroll-om, akkot jött egy nagyon remek party!

Ime :

Game Type: HOLD'EM
Limit Type: NO LIMIT
Table Type: RING
Money Type: REAL MONEY
Seat 1: Veerosh
Seat 2: royalbag
Seat 3: joocs
Seat 4: emekulate
Seat 5: archie75
Seat 6: Future81
Moving Button to seat 1
royalbag posts small blind
joocs posts big blind
Shuffling Deck
Dealing Cards
Dealing [8d 8s] to Future81
emekulate raises to 3.5BB
archie75 folds
Future81 calls 3.5BB
royalbag calls 3.5BB
joocs calls 3.5BB
Dealing Flop [6d 8c Ah]
royalbag checks
joocs checks
emekulate checks
Future81 bets 4BB
royalbag folds
joocs folds
emekulate calls 4BB
Dealing Turn [4s]
emekulate checks
Future81 bets 4BB
emekulate has requested more time
emekulate raises to 20BB
Future81 raises to 36BB
emekulate has requested more time
emekulate is using the time bank
emekulate has 25 seconds remaining in the time bank
emekulate raises to 119BB (all-in)
Future81 calls 93BB (all-in)

Returning 26BB to emekulate uncalled
emekulate shows [Ac As]

Future81 shows [8d 8s]
Dealing River [3h]
emekulate has Three of a Kind: Aces

És ennyi...elbuktam egy teljes beülőt! Komolyan mondom , nem hiszem el! :(

Azt tudni kell az előzményekről, hogy az ezt megelőző osztásban szintén AA-ja volt az illetőnek! Mennyi az esély rá, hogy egymás után 2-szer ugyan olyan lapot kap? (jó, mondjuk a színek eltértek azért...LOL)
Gondoltam hogy valami magas kézi párja van, mondjuk KK, QQ és ezért emel vissza a direkt alacsonyan tartott emeléseimre... elképzelhetőnek tartottam még egy AK-t is, amivel jogosan tolja vissza rám. Továbbpörgetve még hihető lett volna egy  66, 44, hisz ezekkel is emelhetett volna preflop. De hogy pont AA van nála, azt ha kényszerítenek se hittem volna el senkinek!

Sok már nincs hátra, ha ellövöm a maradék bankrollom is, akkor vége...belátom, hogy ami az elmúlt két hónap nagy szériáját eredményezte az tényleg csak a szerencse volt. Nem érzem , hogy a játékomban olyan nagy hibák lennének, de tény egy kicsit passzívabb vagyok

Összegezve : Már már láttam a remény sugarat, hogy egyenesbe kerülhetek, de nem...kaptam egy újabb hidegzuhanyt!

2010. március 2., kedd

Első este...

Hát az első este nem sikerült igazán jól, végül minuszban zártam. Mondjuk most nem is játszottam sokat, olyan 1 óra után feladtam, éreztem ezt most nem szabd tovább eröltetni.

Egyszerűen nem jött semmi, eleven nem volt semmi jó lapom, ha volt is valami, az már flopon behallt...volt 1-2 színhúzom, sorhúzom, 2.-ik párok tömkelege alacsony kisérőkkel, stb...de igazán használható ma nem akadt a horgomra! :(

Azt is éreztem, hogy nem merek még visszaemelgetni úgy mint az elmúlt időszakban, még bennem van azért a nagy pofon hatása. Sokkal feszesebb voltam, sokkal kevesebb kezet mertem megjátszani. Remélem ez majd szépen változik és ismét minden visszakerül a régi kerékvágásba!
Persze nem sok a veszteség, inkább csak a vakok vitték, meg az a néhány emelés ami végül behalt. Szóval kb olyan 1/4 beülőt buktam...persze ehez kellett egy hülye aki végül kifizette egy soromat...

Ime:

Game Type: HOLD'EM
Limit Type: NO LIMIT
Table Type: RING
Money Type: REAL MONEY
Seat 1: royalbag
Seat 2: Future81
Seat 3: emekulate
Seat 4: Minieri25
Seat 5: fonkius
Seat 6: BestIP
Moving Button to seat 4
fonkius posts small blind
BestIP posts big blind
Shuffling Deck
Dealing Cards
Dealing [Qh Ks] to Future81
royalbag folds
Future81 raises to 2BB
emekulate folds
Minieri25 calls 2BB
fonkius folds
BestIP calls 2BB
Dealing Flop [Jh 9d Js]
BestIP checks
Future81 bets 3BB
Minieri25 calls 3BB
BestIP calls 3BB
Dealing Turn [Ts]
BestIP checks
Future81 bets 8BB
Minieri25 calls 8BB
BestIP folds
Dealing River [6h]
Future81 bets 4BB
Minieri25 raises to 19BB
Future81 calls 19BB
Minieri25 shows [8s 9h]
Minieri25 has Two Pairs: Jacks, 9s
Future81 shows [Qh Ks]
Future81 has Straight, King high
Future81 wins 69BB with: Straight, King high

Holnap este folyt.köv., reméljük nagyobb sikerekkel! :)

2010. március 1., hétfő

Újratöltve!

Új hónap, új támadás a cash game asztalok felé.

Aszem a játékstílusomon nem változtatok, bár talán egy kicsit feszesebben fogok most eleinte játszani, hisz azért a nagy bukta még motoszkál egy picit a fejemben!

Termet nem váltok, a mostani maximálisan megfelelt és jó hasznot hozott. Mostanra már elég sok játékost kiismertem, pár jegyzetet fel is karcoltam róluk, így nagyjából már tudom az erőviszonyokat.

A tervem sokban nem változott, marad a 1/4 beülőnyi haszon utáni azonnali LOG OUT! Nincs rizikózás, elég az egy estére nekem! Úgy kalkuláltam az előző két havi eredmények alapján, hogy heti 1-1.5 beülőnyi haszon minden gond nélkül meg kell hogy legyen, ami eléggé elfogadható számomra!

No, de ne a szavak beszéljenek, majd az eredmények tükrében meglátom, mennyire sikerült átmosni az "agyam"! :)

2010. február 26., péntek

Rescue Me!! :)

Sziasztok!

Szerintem a flop-os versenyekről már jópáran ismertek, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek a mostani történéseimet! Nem vagyok egy blog-olós típus, de ezt most már nem tudom saját magam feldolgozni!

Az elmúlt évek póker ”sikerei” után, rájöttem, hogy a tornák nem nekem valóak. Nekem az nem kifizetődő, nincs türelmem hozzá, stb…Ezért tavaly már elkezdtem cash gamezni alacsony téteken , jól is ment, de a haszon az igen elenyésző volt! Ezért gondoltam, hogy kicsit feljebb mászok és elkezdem nagyobb téten.

Durván 1.5 beülővel elkezdtem játszani (ami ugye ökörség, de csak próbának szántam)…minden tökéletesen ment, az első hónapban betartottam, hogy csak esténként játszok és ha megvan a beülő negyedénél nagyobb haszon, aznapra elég és befejeztem…

Így az első hónapban durván 7.5 beülő plusszban zártam, ami nekem nagyon jó és durván összességében 24 órát játszottam…mindenféle megeröltetés nélkül. (azt tudni kell, hogy a hónap közepétől munka nélkül maradtam, így csak ez számított az egyetlen kereseti forrásomnak). A hónap végén már utaltam is ki magamnak, olyan 4 beülőnyi hasznot.

Következett a második hónap, amikor is 5 beülőnyivel kezdtem. A hónap közepe fele már több mint 9 beülő plusszal rendelkeztem (ebből gyorsan ki is utaltam olyan 6 beülőnyit)…és ekkor elkezdödött valami.(most már tudom, hogy borzalom) Elkezdtem már délelött is tolni, majd pár napra rá, már délutánonként is! Remekül is ment minden, hisz jöttek a napi 1-1.5beülőnyi plusszok. ( tudni kell, hogy az előző hónaphoz képest, már több mint 32 óra játéknál tartottam ilyenkor) De ekkor történt az, amit a mai napig nem értek. Vesztettem 1 beülőt és valamiért nem tudtam belenyugodni…elkezdtem hülyeségeket csinálni, felmentem magasabb tétre, értelmetlen move-okat toltam és egyszerűen nem tudtam leállni, nem éreztem a játék súlyát. Majd egy óra alatt elvesztettem 8beülőt, azaz a teljes bentlévő bankrollomat! Tudtam valamilyen szinten közben, hogy hülyeséget csinálok, de nem volt megállj!

Most természetesen nagyon magam alatt vagyok, főleg, hogy büszke voltam az elmúlt 2 hónapban elért sikerekre és arra, hogy tudom, hol a határ, tudom mit szabad és mit nem…Természetesen fáj a 8 beülő plussz elvesztése is (bár ez már mind haszonból ment el, de azért nem kevés így se), de igazából csak magamra vagyok mérges, ezért szeretném megtudni, mi is volt ennek az egésznek az oka!

Túljátszottam magam?

Kapzsi lettem a hirtelen jót profitok láttán?

Egyszerűen csak valami játékfüggőség alakult ki?

Jó lenne valami támpontot találnom, mert úgy éreztem, van ebben jövő, jó kereseti lehetőségnek bizonyult. Szeretném mindenféleképpen folytatni, talpra állni, csak elötte jó lenne tisztázni ezt az egész kialakult helyzetet.
Tudom, hogy ha valaki leesik a lóról, jobb minél elöbb visszaülni és folytatni a dolgot, de most igazából nem a lótól félik, hanem magamtól, a lovastól!

Előre is köszi annak aki ezt végigolvasta, várok minden hozzászólást, ötletet és kérdést eme kis irományomra, segélykiáltásomra!
Üdv, Futi.

Ui: Nincs kizárva, hogy a jövőben több blogolás is érkezik majd a játékommal kapcsolatban, lehet ez a megoldás a pókeres hullámvölgyeim elkerülésésre! :)